Röplabda menedzsment alkalmazás Android platformra

Tantárgy: 
Szakdolgozat (BSc)
Hallgató: 
Konzulens (TMIT): 
Szemeszter: 
2012/2013 1. félév (ősz)

A mobil eszközök, okostelefonok a technológia fejlődésével egyre inkább elterjednek, beépülnek mindennapjainkba, hogy könnyebbé, kényelmesebbé tegyék életünket. Ha kimegyünk az utcára, már egyáltalán nem szokatlan az internetező fiatalok, vagy a barátaikkal a Facebook-on csevegő, érintőképernyőn pötyögő kisiskolások látványa.

Ez a fejlődés irányozta elő a különböző mobilalkalmazások megjelenését az élet minden elképzelhető területén, így a sportban is. Az interneten szinte megszámlálhatatlan sporttal kapcsolatos alkalmazást találhatunk, ezek leginkább szórakoztató jellegűek, csak kevés használható valós körülmények között, valós ligák, meccsek adminisztrálására, az eredmények nyomon követésére. Röplabda esetén ez a szám még kisebb, mobil eszközön is használható pedig gyakorlatilag nincs.

Jelen dolgozat célja hogy bemutassa egy olyan rendszer megtervezésének és implementálásának lépéseit, amely mind webes, mind pedig Android platformon lehetővé teszi röplabda ligák, meccsek, szettek menedzselését, valamint a felsoroltak megtekintését, az aktuális eredmény nyomon követését. Ez rendkívül praktikus, mivel a telefon mindig kéznél van, a helyszínen valós időben tudjuk regisztrálni a változásokat, így – akár egy házibajnokságról, akár egy országos bajnokságról legyen szó – az érdeklődők azonnal friss információhoz juthatnak a meccsek állásáról.

Dolgozatomban ismertetem a rendszer működését, az elkészítése során felhasznált eszközöket, technológiákat, a felmerült problémákat, azok megoldását.