Sikersztori a big data világából

Négy éve egy hallgatói témából nőtt ki, idén júniusban felvásárolták a Tanszékünkről induló startup-ot, a big data analitikai megoldásokat készítő Radoop Kft-t.

A kiindulási pont egy K+F projekt során felmerült probléma volt, túl nagyok voltak a feldolgozandó mobil híváslogok az általunk használt adatbányászati szoftverek számára. Ekkor pattant ki Prekopcsák Zoltán kollégánk fejéből, milyen remek téma lenne a Hadoop technológiák és a nyílt forráskódra épülő adatbányászati szoftver, a RapidMiner integrációja. Az ötletből önlab kiírás, a kiírásból prototípus, majd publikáció lett, mígnem spin-off cégként létre nem jött a Radoop. Alapítók között a témán dolgozó hallgató, a tanszéki adatbányászati kompetenciát összefogó Dmlab kollégái, illetve más tanszéken működő kíváló szakember egyaránt megjelentek.

Infografika a felvásárlásról

Az elmúlt években a Radoop jelentős hazai és nemzetközi big data projekteket és nemzetközi szinten kiemelkedő új technológiákat hozott létre, mely kapcsán végül idén nyáron az adatbányászati szoftverek piacán feltörekvő szereplőnek számító RapidMiner felvásárolta a Radoop 100%-os részesedését. A felvásárlásban nem csak az a fontos, hogy ezáltal a Radoop komolyabb sales támogatással tud jelenlenni az amerikai és az európai piacon, hanem hogy a RapidMiner Budapestre hozzta ezzel együtt a teljes big data fejlesztési központját, amit a Radoop vezetését korábban is végző Prekopcsák Zoltán kollégánkra bízta.