Kozma László

(Miskolc, 1902 - Budapest, 1983)

Kozma László professzor a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Távközlési és Médiainformatikai Tanszéke jogelődjének alapítója, nemzetközileg elismert tudósa volt. Úttörő szerepet játszott a távközlés és számítástechnika fejlesztésében, elsők egyikeként ismerte fel a két terület konvergenciáját.

Születésének századik évfordulóján, 2002-ben emlékére alapított érmet az általa művelt szakterületek kiváló tudósainak adományozza a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Villamosmérnöki és Informatikai Kara, valamint annak Távközlési és Médiainformatikai Tanszéke.

Kozma László szakmai életrajza

A távközlés és a számítógépek kiemelkedő fejlesztőmérnöke, majd egyetemi tanára. Brünnben (Brno) szerzett villamosmérnöki oklevelet.

1930-tól 1942-ig az Antwerpen-i Bell Telephone cég mérnöke volt, automatikus telefonközpontokkal foglalkozott. Részt vett számos európai ország távválasztási rendszerének kidolgozásában, valamint a legújabb telefonközpontok kifejlesztésében. Az első számológép megalkotásához 1938-ban kezdett hozzá, majd táv-számoló rendszereket is kidolgozott és megvalósított. Szakmai munkássága a távközlés és a számítástechnika összetartozásának egy korai felfedezését tükrözi. Neve 37 szabadalomban szerepel.

1942-ben Kozma László visszatért Magyarországra. 1945 és 49 között a budapesti Standard gyár műszaki igazgatója, majd 1949-től a Budapesti Műszaki Egyetem (BME) tanáraként a Villamosmérnöki Kar egyik alapítója és a Vezetékes Híradástechnikai Tanszék alapító tanszékvezetője volt. A mai Távközlési és Médiainformatikai Tanszék e tanszék jogutódja.

Az első koncepciós perek egyikében, a Standard perben Kozma Lászlót először 15 év fegyházra, majd pedig súlyos börtönbüntetésre ítélték. Szabadulása után ismét a BME professzora lett, ahol megkonstruálta az ország első programvezérelt jelfogós számítógépét.

1960 és 1963 között a BME Villamosmérnöki Karának dékánja volt. A Magyar Tudományos Akadémia 1961-ben levelező, 1976-ban pedig rendes tagjává választotta.

1996-ban az amerikai IEEE Computer Society a "Computer Pioneer Award" posztumusz kitüntetésben részesítette.

Kozma professzor adomái

Részletek a Villamoskari hallgatók lapjából, a "Vicinális dugóhúzóból":

A Szabály, az Szabály
KOZMA professzor (A városok közötti telefonösszeköttetésről beszél. Elmondja, hogy kézi kapcsolás esetén az összeköttetésben szereplő mindkét városban egy-egy kezelőnő szükséges):

  • A kapcsolat létrehozását részben, vagy teljesen automatizálni lehet. Nálunk teljes automatizálásról egyelőre még nem beszélhetünk, de mindenesetre fontos célkitűzésünk, hogy legalább az egyik kezelőnőt megnyerjük.

 
Ahány ház, annyi szokás
KOZMA LÁSZLÓ dr.:

  • Romániában 4-es, 3-as ikertelefonok vannak, Magyarországon kettesek, Ausztriában iker alig akad, Franciaországban pedig nincs. A párizsi azt tartja, hogy ha a feleségét meg is osztja az ember, de a telefonját, azt nem!